Nincs olyan, hogy az ember jókor volt jó helyen vagy rosszkor volt
rossz helyen. Minden ember pontosan ott van ahol lennie kell az adott időben.
Mármint ezt mondják. Szerencsémre Cody jókor volt jó helyen az én esetemben.
Mosolyogva néztem fel a barna hajú fiúra és egy puszit
nyomtam az arcára.
-Úgy tudtam, hogy te nem vagy még New Yorkban.
-Hamarabb jöttem. – közölte, miközben elindultunk immár
közösen a kávézó felé.
-De hát miért? – néztem fel rá kérdő tekintettel - Annyira örültél, hogy meg látogathatod a
szüleidet Ohioban.
-Csak nevelő szüleim. – javított ki.
-Akkor is a szüleid. Ők neveltek fel és támogattak
mindenben.
-Mo, kérlek hagyjuk a témát jó.-állt meg hirtelen és szembe
fordult velem- Nincs kedvem erről beszélni. Nem tudod milyen rossz érzés, hogy
nem ismered az igazi szüleidet. Fogalmad sincs arról min mentem keresztül. Hogy
mennyi intézetben voltam egy év leforgása alatt.- egyre dühösebb volt, a szeme
szikrákat szórt ellenem.
-Cody… -kezdtem de közbe vágott.
-Ne kezd, hogy tudod mit érzek mert fogalmad sincs róla és
ezt itt le is zárom. Most mennem kell. Később beszélünk.- nyomott egy puszit az
arcomra és már el is tűnt az emberek közt.
Megsemmisülve álltam és bámultam magam elé. Sosem engedi,
hogy elmondjam neki az igazat. Mindig, de tényleg mindig a szavamba vág. Ez már
nem az első alkalom, hogy összekapunk ebben a témában. Tudom, hogy eddig
hazudtam neki. Úgy tudja, hogy a szüleim Ausztráliában élnek. Részben ez igaz,
csakhogy a nevelő szüleim élnek Ausztráliában. Érzem, hogy ha nem mondom el
neki minél hamarabb a titkomat rá fog menni a barátságunk. Amit nagyon nem
szeretnék kivárni. Eldöntöttem, hogy még ezen a héten el fogom mondani neki
kerüljön bármibe is, tudnia kell az igazságot mert így csak hazugságra fog
épülni a barátságunk további része.
Sarkon fordultam, és sietősre vettem a lépéseimet. Három
háztömbnyire vagyok a munkahelyemről és már csak öt percem van nyitásig.
Sürgősen bele kell húznom.
-*-
Fáradtan és nyúzottan estem be a lakásom ajtaján és csuktam
azt be magam mögött. Léptem egyet előre,
de rögtön vissza is. A földön egy boríték volt. Kulcsomat ledobtam az ajtó
melletti kis asztalra, cipőmet lerúgtam magamról és a borítékkal a kezemben
sétáltam be a konyhába. Türelmetlenül szakítottam fel és vettem ki a benne lévő
lapot. A sorokat gyorsan olvastam végig, a végére érve lesokkoltan álltam és
bámultam mag elé. A levél tetején ez
állt: Kilakoltatási végzés két napon belül.
Sejtettem, hogy hamarosan ezt a levelet meg fogom kapni.
Lakbér emelkedett amit nem mindig bírtam fizetni, de olyan is előfordult már,
hogy csúsztam vele és nem napokra gondolok, hanem hetekre, hónapokra. A
főbérlőm ezt nem mindig nézte jó szemmel. Sajnos ez van, el kell fogadnom, hogy
hiába túlórázok már sajnos az sem segít rajtam.
Igaz, hogy már este nyolc óra volt, de engem ez nem
érdekelt. Eldöntöttem, hogy ma este össze pakolom a ruháimat és egyéb személyes
dolgaimat amennyit tudok. A többit holnap reggel össze rámolom és egy olcsóbb
hotelben fogok szállást foglalni, amíg ki találom, hogy hova is menjek.
Őszintén szólva nem tudom, hogy most hogy állunk Codyval, de mivel csak ő van
nekem muszáj lesz beszélnem vele. Mert, hogy a hotelban csak pár napig vagy
maximum egy hétig bírom ki az is biztos.
Az ágyam alól elő szedtem a bőröndömet és az ágyra dobtam.
Felnyitottam majd a szekrényhez léptem és minden ruhámat, cipőmet elkezdtem
bele dobálni. Nem érdekelt, hogy milyen formában fognak gyűrődni csak kész
akartam lenni vele és minél hamarabb el akartam menni innen. Tudtam, hogy ez is
be fog egyszer következni, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar kopogtatni
fog az ajtómon.
Két óra elteltével a bőröndömet és a sporttáskámat is
telepakoltam. Miközben pakoltam eldöntöttem, hogy még ma este elmegyek, holnap
pedig leadom a kulcsot a főbérlőnek. A kikészített ruhámat felkaptam magamra
majd a táskát a vállamra rakva és a bőröndöt a kezemben húzva elhagytam a volt lakásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése