Csörgés. Idegesítő, hangos csörgés a fejemben. Mi a franc ez? Szememet kinyitom, és a zaj forrása után nyúlok. A telefonom képernyőjére rákattintva, kiiktatom fülemet zavaró hangot. Lassan felülök az ágyam nem épp kényelmes matracán és a fali órára pillantok. Hat óra, percre pontosan. Egy óra múlva be kell érnem a kávézóba, mivel a mai napon, engem illetett annak a nyitása. A virág mintás pokrócomat lerántom magamról és fájó háttal mászok ki az ágyból. Nyújtózkodom egyet, majd megfordulva be is vetem azt. Gyors léptekkel indulok meg a fürdőszobába, ahol fogat és arcot mosok majd a tükör melletti szekrényből előveszem a haj kefémet. Párszor átfésülöm vele szőke tincseimet és egy szoros copfba fogom a fejem tetején. Pilláimat át pödröm fekete festékkel és a szememet ki húzom ugyan olyan színű tussal. Minimális púdert viszek fel és késznek is nyilvánítva magamat, vissza sétálok a szobámba. A szekrény elé állva kikapok pár egyszerű darabot és már magamra is veszem őket, de előtte egy csipkés fehérneműbe bújtatom testemet. Sóhajtok egyet és a konyhába veszem utamat. Főzök egy bögre kávét majd mézzel ízesítem azt. Ismét az órára tekintek ami már fél hetet mutat. Máris késésben vagyok mint minden reggel. A gőzölgő italt gyorsan egy hordozható bögrébe öntöm át és a táskámat a vállamra kapva lépek a bejárati ajtóhoz. Mickey egeres bakancsomat magamra húzom, a kulcsot elfordítom a zárban és már lefele is haladok a lépcsőházban. Gyorsan kapkodom egymás után a lábamat és röpke egy perc alatt le is érek a negyedik emeletről. Megjegyzem magamnak, hogy új rekordot döntöttem az egy perccel, de ahogy jött a gondolat úgy is szállt el.
Szabad kezemmel kilököm a rozoga üvegajtót és máris kikerültem New York forgalmas légterébe. Hiába, hogy még csak fél hét múlt az élet ilyenkor már pörög e nagy városban. Mindenki elindul a munkahelyére jobb esetben az egyetemre, főiskolára ahova pár hónapja még én is siettem. Sajnos én is már csak a munkának élek. Anyagi gondjaim vannak nem tagadom. Minden napomat egy sarki kis kávézóban töltöm a város mélyén. Sokszor még túlórára is szükségem van, hogy a lakbért ki tudjam fizetni. De sajnos pár hete már a túlóra is kevésnek bizonyult.
Szüleim nincsenek akik segíteni tudnának. Anyám még kis koromban elhunyt, így apámra maradtam aki nem tudott gondoskodni rólam és egy intézetbe adott be. Magyarul egyik szülőmet sem ismertem. Hét éves koromban örökbefogadott egy kedves család akik felneveltek és gondomat viselték egészen tizennyolc éves koromig. Akkor eldöntöttem, hogy New Yorkban szeretnék tovább tanulni így eljöttem ide. Minden jól ment, de semmi sem tart örökké. És most itt vagyok húsz évesen és nem sikerült még az álmom megvalósítása sem.
Egy autó hangos dudája hozott vissza a valóságba majd ezt követően két erős kar fonódott a derekam köré és rántott el a jármű elől ami centikre volt attól, hogy el gázoljon. A kezek tulajdonosan maga felé fordított.
-Moana! Eszednél vagy? – az ismerős hangra felkaptam a fejemet és azonnal át is öleltem a személyt.
-Istenem! De jó látni téged!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése