04. Fejezet-Ijesztő szürke szempár

Napnak reggeli sugarai törtek át a sötétítő függönyök között, ezzel megzavarva alvásomat. De várjunk csak. Nekem nincsenek sötétítő függönyeim. Szemeimet hirtelen nyitottam ki és néztem körül.  Figyelmemet rögtön a mellettem szuszogó személynek szenteltem. Amint tudatosult bennem, hogy Codyval egy ágyban fekszem, azonnal eszembe jutott a tegnap este. Te magasságos Úr Isten. Lefeküdtem volna a legjobb barátommal? Ráadásul úgy, hogy még nem voltam fiúval?  A takarót felemelve, kíváncsian néztem be alá és meg nyugodva ejtettem vissza magamra az anyagot, ugyanis volt rajtam egy póló és egy bugyi. A póló viszont nem az enyém ez biztos. Oldalra pillantottam és Cody ijesztően szürke tekintetével találtam szembe magam. Ijedtemben felsikoltottam és a szemem elé kaptam a kezemet. A levegőt háromszor olyan gyorsan kezdtem el kapkodni miközben az arcomat a tenyerembe temettem.

-Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. – szabadkozott és elhúzta kezemet az arcom elől.

-Nem te voltál, hanem a szemed! – suttogtam még mindig behunyt szemmel.

-Az is hozzám tartozik, vagyis én voltam az aki megijesztett. – mondta – Most már ki nyithatod a szemed.  Lassan nyitottam fel látószerveimet és bámultan bele most már nem ijesztő hanem kíváncsi szempárba.

-Mi az? – kérdeztem mosolyogva.

-Csak gondolkodom, a tegnap estén. – tekergette meg az egyik szőke tincsemet, miközben én vártam, hogy tovább mondja. –Nem tudtam, hogy még szűz vagy. –nézett bele barnás zöld szemeimbe. Kijelentésén meg döbbentem. Ezek szerint mi nem feküdtünk le?

-Nem. Nem feküdtünk le Ana. – támaszkodott meg könyökén. Furcsán néztem rá. – Kimondtad hangosan. – közölte a tényt mire rögtön meg világosultam. – De nem értem. Mi lett volna ha lefekszünk egymással?

Össze ráncoltam a szemöldökömet. Ezt most komolyan meg kérdezte? Nem hittem a saját fülemnek. Megráztam a fejemet majd a takarót lerántottam magamról és felkeltem az ágyból. Idegesen fordultam vissza hozzá.

-Hogy mi lett volna? – kérdeztem karba tett kézzel – Cody, rémlik, hogy mi csak barátok vagyunk. Tudom, hogy már előtte is csókolóztunk jó párszor, de sosem beszéltünk róla. Soha nem beszéltük meg, hogy akkor most mi lesz. Mindig csak tovább léptünk és meg történtnek nyilvánítottuk. Nem értem, hogy a tegnap esti miért volt más. – feldúlt voltam, hirtelen azzal jön, hogy beszéljük meg a témát, de én ezt is csak egy sima csóknak gondolom amiben nincsen semmilyen fajta érzelem. Megtörtént, már a múlt része, felejtsük el. Mindig is így cselekedtünk.

-Mert az este nem voltunk részegek. – tiltakozott és felkelve az ágyból elém sétált.

-Igaz, nem voltunk berúgva csak mind a ketten ki voltunk borulva, mert olyan témáról beszéltünk ami mind a kettőnkre érzékenyen hat. Ezt te is nagyon jól tudod. – mutattam rá és kisétáltam a szobából. Nem néztem hátra, hisz tudtam követi az utamat. Táskámat felkaptam a kanapéról és a csörgő telefonomat kihúztam belőle. A szám ismeretlen volt, de felvettem.

-Haló, tessék. – emeltem a fülemhez.

-És már megint itt tartunk ennél a… - leintettem, hogy maradjon csöndben így félbe hagyta a mondani valóját.

-Jó napot! Mattias Klum vagyok. Moana Scherzingert keresem. – szólt bele egy mély, férfi hang.

-Igen, én vagyok az. Miben segíthetek? – vágódtam le az egyik fotelbe.

-Lenne egy ajánlatom Ön számára. A Klum vállalatnál. Láttam az ön fotóit az egyetemen és szeretnék magával beszélni. Van egy szabad helyünk és én úgy gondolom tökéletes lenne maga számára. Érdekelné ez az állás?

-Igen! Nagyon is érdekelne. – vágtam rá egyből.

-Ezt örömmel hallom. – hangján észre vehető volt, hogy mosolygott – Be tudna ma jönni az irodámba egy óra múlva?

-Igen, természetesen!

-Rendben! Akkor egy óra múlva várom. Viszonthallásra.

-Viszonthallásra. – mondtam még gyorsan majd megszakítottam a hívást. Örömömben mosolyogtam. A Klum vállalat egy hatalmas cég akik a sztárok életével foglalkozik. Nagyon sok képet készítenek hírességekről különféle magazinoknak, újságoknak. De leg inkább a sztárok kis titkait hozzák nyilvánosságra és buktatják le őket a nagy közönség előtt.

-Ki volt az? – szólalt meg egy hang mögülem.

-Mattias Klum. – fordultam felé.

-A Klum vállalat vezetője? –vonta fel a szemöldökét mire bólintottam –Mit akart?

-Állást ajánlott, amit valószínűleg el fogadok mivel le vagyok égve és nem akarok a nyakadon lógni sokáig. Egy óra múlva az irodájába kell mennem, megbeszélésre.

-Értem. Nem lógsz a nyakamon egyébként. Legalább sűrűbben látjuk egymást. – mosolyodott el.

-Na igen, az már biztos. – motyogtam .

-Micsoda? – kapta felém a fejét a konyhából, mert időközben már eljutott odáig is. Ez kész csoda.

-Nem lényeg. – legyintettem –Megyek rendbe szedem magam a megbeszélésre. – mutattam a fürdőszoba felé.

3. Fejezet-Összegabalyodva

Csak álltam egy helyben és nem tudtam, hogy most bekopogjak vagy sem. Féltem, hogy mi lesz. Vajon, hogy fogja fogadni azt a tényt, hogy eddig hazudtam neki és titkolóztam. Végül is egyszer meg kell tudnia, nem igaz?

Mély lélegzetet vettem, táskámat megigazítottam a vállamon és kopogtattam hármat a sötétbarna fa ajtón. Mocorgás hallatszott mögüle majd kinyitódott. Egy álomittas Codyval találtam magam szemben. Furcsán nézett rám majd az órára pillantott ami az ajtó fölé volt helyezve és újra rám nézett. Gondolom azt a kérdést tette fel magának, hogy mit is keresek én itt fél tizenkettőkor.

-Am… szia. Sajnálom, hogy felébresztettelek. – istenem Ana, de hülye vagy.

-Nem lényeg. – vonta meg a vállát –Hova készülsz ilyenkor?

-Hozzád jöttem, nem tudtam hova is mehetnék. – láttam rajta, hogy nem érti miről is beszélek így mielőtt megszólalhatott volna gyorsan folytattam. –Kilakoltattak és nem tudtam hová menjek, mivel rajtad kívül nincs senkim, hotelra nincs pénzem. Az utcán is maradhattam volna de bátorkodtam feljönni hozzád… - hadartam, nagyon is hadartam -…bocsánat a maiért csak hát…- nem tudtam befejezni a mondatot hirtelen mozdulata miatt. Ne értsétek félre nem ütött meg . A sport táskámért nyúlt majd miután azt letette az előszobába, megfogta a kezemet és bőröndöstül behúzott az ajtón.

-Semmi baj nincs Ana. Én sajnálom a délelőtti vitánkat csak kiborultam ettől a témától. – ölelt magához és a hajamba puszilt.

-Ezzel kapcsolatban, ha már itt tartunk beszélnünk kell. – toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Mármint a szüleimről? –vonta össze a szemöldökét.

-Nem. – Ráztam meg a fejem. – Az én szüleimről akarok neked beszélni.

-Akik Ausztráliában élnek?

-Is. – bólintottam.

-Ezt nem értem. – rázta meg a fejét –Hogy érted azt, hogy is. Mi ez az egész?

-Gyere üljünk le mert ez egy hosszú beszélgetés lesz. – sóhajtattam fel és a kezét megragadva húztam be a kisebb nappaliba. A falak világosszürke színben voltak öltöztetve amin színes képek lógtak esetleg festmények amikből párat én magam készítettem még az egyetemen. Leültem a két személyes kanapéra és magam mellé húztam Codyt is.

-Szóval akkor elmondod mi ez az egész? – fordult felém és kíváncsian fürkészett a szemeivel.

-A szüleim akik Ausztráliában élnek nem az igazi szüleim. – közbe akart szólni, de feltartottam a kezemet, hogy folytatom. –Ők a nevelő szüleim. Az igazi szüleimet nem ismerem. Anyám még kiskoromban meghalt és az apámra maradtam. Ő anyagi helyzete miatt nem tudott eltartani, így intézetbe adott, legalábbis nekem ezt mondták. Sokáig voltam ott, de szerencsére egy kedves pár örökbe fogadott és ők váltak a családommá. Boldog voltam, egészen addig amíg fel nem nőttem és el nem mondták nekem az igazat. Nehéz volt meg barátkozni azzal a ténnyel, hogy nem ők az igazi szüleim. De idővel elfogadtam. Boldog voltam, mert tudtam, hogy sajátjukként gondolnak rám és úgy is neveltek fel. Mindent megadtak nekem amit csak tudtak. Leérettségiztem és eljöttem New Yorkba. Mindig is ezt akartam. Itt akartam élni és elvégezni az egyetemet. De ez máshogy alakult, anyagi gondok miatt. De ezt már te is tudod, hiszen ezt veled beszéltem meg. – Néztem újra vissza rá mert eddig csak magam elé bámultam. Lesokkolva nézett rám, én pedig folytattam.

-Mindig összevesztünk a szülő témán. És mindig a fejemhez vágtad, hogy fogalmam sincs ez milyen érzés, pedig pontosan tudtam, hogy mit érzel ilyenkor. – már sírás határán voltam, de folytattam.

-Gyáva voltam el mondani neked. Csak el akartam felejteni mert szégyelltem a múltamat. Sajnálom, hogy hazudtam  neked több évig is, de nem tudtam hogyan közöljem veled. – néztem rá könnyes szemekkel – Kérlek ne haragudj rám. Nagyon sajnálom, bocsáss meg. –már sírtam, a könnyek egymást követték végig az arcomon.

Nem mondott semmit csak megragadta a két karomat és magához húzva átölelt.

-Semmi baj. Nem haragszom rád. És bocsáss meg nekem azért, hogy mindig azt vágtam a fejedhez, hogy nem tudod mit érzek. Most már tudom, hogy ugyan azt érzed mint én. Sajnálom Ana. – simított végig a hátamon és még szorosabban húzott magához.

-Nyugodj meg. Nincsen semmi baj. – suttogta a fülembe és megpuszilta az arcomat.

Elhúzódott majd a szemembe nézve letörölte a könnyeimet. Csak néztem a csodaszép szürke szemeit ahogyan ő is az enyémet. Kezét vissza vezette az arcomra és lepillantott az ajkaimra majd vissza a szememre. Közelebb hajolt ahogyan én is. Megint az ajkaimra pillantott. Nem szóltunk egymáshoz csak azt próbáltuk kitalálni, hogy mire is gondol a másik. Kérdőn nézett rám és nem bírtam tovább. Közelebb hajoltam hozzá és szájára tapasztottam az enyéimet. Rögtön reagált rá és vissza csókolt. Kezemet felvezettem a karján és beletúrtam a hajába amit meg is húztam, egy halk nyögéssel  fejezte ki tetszését. Nyelvét végig húzta alsó ajkamon, bejutást kérlelve amit meg is adtam neki. Kezét levezette csípőmre majd tovább a fenekemre amibe gyengédség nélkül markolt bele. Szájába nyögtem mire az ölébe húzott szemből. Magam alatt éreztem, hogy nem kicsit van már felizgulva a kis csókcsatánk miatt. Már többször is előfordult velünk, hogy csókolóztunk egy- egy buliban amikor kicsit többet ittunk a kelleténél. Akármi is történt köztünk sosem beszéltünk róla. Úgy voltunk vele, hogy csak barátok vagyunk akik az alkohol hatására egymást találták meg, nem pedig egy vad idegent akit utána le kell valahogy koptatni magunkról, mert többet képzelt a dologba.

Gondolkodásomból a nyakamat csókolgató személy hozott vissza, miközben felállt miközben én az ölében voltam. Lábaimat a csípője köré kulcsoltam, fejemet hátravetettem mikor újra elkezdte csókolgatni, harapdálni a nyakamat. Eközben Ő folyamatos mozgásban volt a hálószobája felé.